Hopa 14

He Poto noa te Oranga

1 "Ko te tangata i whānau i te wahine,

he torutoru ōna rā; kī tonu anō i te raruraru,

2 ānō he puāwai ia e puta mai ana, e kotia iho ana;

rere ana ia, ānō he ātārangi, kāhore hoki he tūmautanga.

3 E titiro mai anō rānei ōu kanohi ki te pēnei?

E mea rānei koe i ahau kia whakawā tāua ki a tāua?

4 Ko wai hei hōmai i te mea mā i roto i te mea poke?

Hore rawa.

5 Kua rite nā hoki ngā rā mōna;

kei a koe te maha o ōna marama.

Takoto rawa i a koe te tikanga mōna,

ā, e kore ia e whiti ki tua.

6 Tahuri kē atu te titiro i a ia,

kia ai ōna pārīrātanga,

kia āta tutuki ai tōna rā,

kia rite ai ki ō te kaimahi.

7 "Ka ai hoki he whakaaronga ki te rākau i tapahia,

tērā anō e pariri, e kore anō hoki e mutu te wana o tōna pihi.

8 Ahakoa kua tawhitotia tōna pakiaka ki te whenua,

ā, kua mate tōna tinana i roto i te oneone;

9 heoi, mā te haunga o te wai ka pihi,

ka kōkiri ōna peka ānō ko tā te mea tupu.

10 Ko te tangata ia, mate iho, marere noa iho;

āe, ka hemo te tangata, ā, kei hea ia?

11 Pērā i ngā wai e hē mai nei i te moana,

i te awa e mimiti ana, ka maroke;

12 e pērā ana anō te tangata, e takoto ana,

ā, kāhore he whakatikanga ake.

Kāhore he marangatanga ake mō rātou,

ā kia kore rā anō ngā rangi;

e kore anō rātou e ara i tō rātou moe.

13 "Auē, kia hunā noatia oti ahau e koe ki te pō,

kia waihotia noatia iho ahau e koe kia ngaro ana,

kia hoki rā anō tōu riri;

kia rohea noatia mai e koe tētahi wā mōku,

ā, ka mahara mai ai anō ki ahau!

14 Ki te mate te tangata, e ora anō rānei ia?

Ka tatari ahau i ngā rā katoa o tōku ngananga,

kia tae mai rā anō he whakaputanga mōku.

15 Māu e karanga, kia whakaō atu ai ahau;

kāhore hoki e kore ka matenui koe ki te mahi a ōu ringa.

16 Ināianei hoki e taua ana e koe ōku hīkoinga;

he teka ianei e matatau tonu mai ana koe ki tōku hara?

17 Hīri rawa tōku hē ki roto ki te pūtea,

tuitui rawa e koe tōku kino.

18 "He pono ko te maunga e horo ana e memeha noa ake ana,

e nekehia ana te toka i tōna wāhi.

19 E ngau ana te wai i ngā kōhatu;

mā tōna puhaketanga e horoi atu te puehu o te whenua;

ā, whakangaromia iho e koe te tūmanako a te tangata.

20 Taea ana ia e koe ake tonu atu,

ā, pahure ana ia;

puta kē ana i a koe tōna mata,

ā, tonoa atu ana ia kia haere.

21 Ko te whakahōnoretanga o āna tama,

kāhore e mōhiotia e ia;

ka hoki iho rātou hei ware,

heoi kāhore tētahi aha o rātou e maharatia e ia.

22 E mamae anō ia te kikokiko o tōna tinana,

ā, ka tangi tōna wairua i roto i a ia."

Befejezés: Jób panaszkodik az ember semmisége miatt és hiába keres vigasztaló reménységet

1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő. 2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó. 3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem? 4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki. 5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át. 6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek. 7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak. 8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke: 9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete. 10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő? 11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad: 12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból. 13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! 14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom. 15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után. 16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet! 17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez. 18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről; 19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé. 20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt. 21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök. 22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.