1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklõmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.2 Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente elõtted vagyok:3 Jusson elõdbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!4 Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.5 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.6 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikrõl többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtõl.7 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.8 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.9 Elszakasztottad ismerõseimet tõlem, útálattá tettél elõttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.10 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.11 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.12 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hûségedet a pusztulás helyén?13 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?14 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:15 Miért vetsz el hát Uram engem, [és] rejted el orczádat én tõlem?16 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.17 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.18 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. [ (Psalms 88:19) Elszakasztottál tõlem barátot és rokont; ismerõseim a - setétség. ]

1 Cântico. Salmo dos filhos de Coré. Ao mestre de canto. Em melodia triste. Poema de Hemã, ezraíta. Senhor, meu Deus, de dia clamo a vós, e de noite vos dirijo o meu lamento.2 Chegue até vós a minha prece, inclinai vossos ouvidos à minha súplica.3 Minha alma está saturada de males, e próxima da região dos mortos a minha vida.4 Já sou contado entre os que descem à tumba, tal qual um homem inválido e sem forças.5 Meu leito se encontra entre os cadáveres, como o dos mortos que jazem no sepulcro, dos quais vós já não vos lembrais, e não vos causam mais cuidados.6 Vós me lançastes em profunda fossa, nas trevas de um abismo.7 Sobre mim pesa a vossa indignação, vós me oprimis com o peso das vossas ondas.8 Afastastes de mim os meus amigos, objeto de horror me tornastes para eles; estou aprisionado sem poder sair,9 meus olhos se consomem de aflição. Todos os dias eu clamo para vós, Senhor; estendo para vós as minhas mãos.10 Será que fareis milagres pelos mortos? Ressurgirão eles para vos louvar?11 Acaso vossa bondade é exaltada no sepulcro, ou vossa fidelidade na região dos mortos?12 Serão nas trevas manifestadas as vossas maravilhas, e vossa bondade na terra do esquecimento?13 Eu, porém, Senhor, vos rogo, desde a aurora a vós se eleva a minha prece.14 Por que, Senhor, repelis a minha alma? Por que me ocultais a vossa face?15 Sou miserável e desde jovem agonizo, o peso de vossos castigos me abateu.16 Sobre mim tombaram vossas iras, vossos temores me aniquilaram.17 Circundam-me como vagas que se renovam sempre, e todas, juntas, me assaltam.18 Afastastes de mim amigo e companheiro; só as trevas me fazem companhia...