1 A minha alma tem tédio da minha vida;

darei livre curso à minha queixa,

falarei na amargura da minha alma.

2 Direi a Deus:

Não me condenes;

faze-me saber por

que contendes comigo.

3 Parece-te bem

que me oprimas,

que rejeites o trabalho das tuas mãos

e resplandeças

sobre o conselho dos ímpios?

4 Tens tu porventura olhos de carne?

Vês tu como vê o homem?

5 São os teus dias

como os dias do homem?

Ou são os teus anos

como os anos de um homem,

6 Para te informares da minha iniquidade,

e averiguares o meu pecado?

7 Bem sabes tu

que eu não sou iníquo;

todavia ninguém há

que me livre da tua mão.

8 As tuas mãos me fizeram

e me formaram completamente;

contudo me consomes.

9 Peço-te que te lembres de que

como barro me formaste

e me farás voltar ao pó.

10 Porventura não me vazaste

como leite,

e como queijo não me coalhaste?

11 De pele e carne me vestiste,

e de ossos e nervos me teceste.

12 Vida e misericórdia me concedeste;

e o teu cuidado guardou o meu espírito.

13 Porém estas coisas as ocultaste no teu coração;

bem sei eu

que isto esteve contigo.

14 Se eu pecar,

tu me observas;

e da minha iniquidade não me escusarás.

15 Se for ímpio, ai de mim!

E se for justo,

não levantarei a minha cabeça;

farto estou da minha ignomínia;

e vê qual é a minha aflição,

16 Porque se vai crescendo;

tu me caças

como a um leão feroz;

tornas a fazer maravilhas

para comigo.

17 Tu renovas

contra mim as tuas testemunhas,

e multiplicas

contra mim a tua ira;

reveses e combate estão comigo.

18 Por que, pois,

me tiraste da madre? Ah!

Se então tivera expirado,

e olho nenhum me visse!

19 Então eu teria sido

como se nunca fora;

e desde o ventre seria levado à sepultura!

20 Porventura não são poucos os meus dias?

Cessa, pois,

e deixa-me,

para que por um pouco eu tome alento.

21 Antes que eu vá

para o lugar de que não voltarei,

à terra da escuridão

e da sombra da morte;

22 Terra escuríssima,

como a própria escuridão,

terra da sombra da morte

e sem ordem alguma,

e onde a luz é como a escuridão.

1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében. 2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?! 3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod? 4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát? 5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai? 6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz. 7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson! 8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?! 9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem? 10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem? 11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. 12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet. 13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban: 14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem. 15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra! 16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám. 17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem. 18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem! 19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna! 20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé, 21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe; 22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.