1 Então respondeu Zofar, o naamatita, e disse:

2 Porventura não se dará resposta à multidão de palavras?

E o homem falador será justificado?

3 Às tuas mentiras se hão de calar os homens?

E zombarás tu

sem que ninguém te envergonhe?

4 Pois dizes:

A minha doutrina é pura,

e limpo sou aos teus olhos.

5 Mas na verdade,

quem dera que Deus falasse

e abrisse os seus lábios contra ti!

6 E te fizesse saber os segredos da sabedoria,

que é multíplice em eficácia;

sabe, pois,

que Deus exige de ti menos do que merece a tua iniquidade.

7 Porventura alcançarás os caminhos de Deus,

ou chegarás à perfeição do Todo-Poderoso?

8 Como as alturas dos céus é a sua sabedoria;

que poderás tu fazer?

É mais profunda do que o inferno,

que poderás tu saber?

9 Mais comprida é a sua medida do que a terra,

e mais larga do que o mar.

10 Se ele passar,

aprisionar,

ou chamar a juízo, quem o impedirá?

11 Porque ele conhece aos homens vãos,

e vê o vício; e não o terá em consideração?

12 Mas o homem vão é falto de entendimento;

sim, o homem nasce como a cria do jumento montês.

13 Se tu preparares o teu coração,

e estenderes as tuas mãos para ele;

14 Se há iniquidade na tua mão,

lança-a para longe de ti

e não deixes habitar a injustiça nas tuas tendas.

15 Porque então o teu rosto levantarás sem mácula;

e estarás firme,

e não temerás.

16 Porque te esquecerás do cansaço,

e lembrar-te-ás dele

como das águas

que já passaram.

17 E a tua vida mais clara se levantará do que o meio-dia;

ainda que haja trevas,

será como a manhã.

18 E terás confiança,

porque haverá esperança;

olharás em volta e repousarás seguro.

19 E deitar-te-ás,

e ninguém te espantará;

muitos suplicarão o teu favor.

20 Porém os olhos dos ímpios desfalecerão,

e perecerá o seu refúgio;

e a sua esperança será o expirar da alma.

1 Felele a Naamából való Czófár, és monda: 2 A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza? 3 Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?! 4 Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt. 5 De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened! 6 És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből. 7 Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é? 8 Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg? 9 Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél. 10 Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg? 11 Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra! 12 És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is. 13 Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd; 14 Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság; 15 Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél; 16 Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról. 17 Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a kora reggel. 18 Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál. 19 Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked. 20 De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik előlök, és reménységök: a lélek kilehellése!