1 Então respondeu Elifaz o temanita, e disse:

2 Se intentarmos falar-te,

enfadar-te-ás?

Mas quem poderia conter as palavras?

3 Eis que ensinaste a muitos,

e tens fortalecido as mãos fracas.

4 As tuas palavras firmaram os que tropeçavam

e os joelhos desfalecentes tens fortalecido.

5 Mas agora,

que se trata de ti,

te enfadas;

e tocando-te a ti,

te perturbas.

6 Porventura não é o teu temor de Deus a tua confiança,

e a tua esperança a integridade dos teus caminhos?

7 Lembra-te agora qual é o inocente

que jamais pereceu?

E onde foram os sinceros destruídos?

8 Segundo eu tenho visto,

os que lavram iniquidade,

e semeiam mal,

segam o mesmo.

9 Com o hálito de Deus perecem;

e com o sopro da sua ira se consomem.

10 O rugido do leão,

e a voz do leão feroz,

e os dentes dos leõezinhos se quebram.

11 Perece o leão velho,

porque não tem presa;

e os filhos da leoa andam dispersos.

12 Uma coisa me foi trazida em segredo;

e os meus ouvidos perceberam um sussurro dela.

13 Entre pensamentos vindos de visões da noite,

quando cai

sobre os homens o sono profundo,

14 Sobrevieram-me o espanto

e o tremor,

e todos os meus ossos estremeceram.

15 Então um espírito passou por diante de mim;

fez-me arrepiar os cabelos da minha carne.

16 Parou ele,

porém não conheci a sua feição;

um vulto estava diante dos meus olhos;

houve silêncio,

e ouvi uma voz que dizia:

17 Seria porventura o homem mais justo do que Deus?

Seria porventura o homem mais puro do que o seu Criador?

18 Eis que ele não confia nos seus servos

e aos seus anjos atribui loucura;

19 Quanto menos àqueles

que habitam em casas de lodo,

cujo fundamento está no pó,

e são esmagados

como a traça!

20 Desde a manhã

até à tarde são despedaçados;

e eternamente perecem

sem que disso se faça caso.

21 Porventura não passa com eles a sua excelência?

Morrem, mas sem sabedoria.

1 És felele a témáni Elifáz, és monda: 2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben? 3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted; 4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted; 5 Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz! 6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége? 7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak? 8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak. 9 Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak. 10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek. 11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek. 12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet. 13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket. 14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. 15 Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék. 16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék: 17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember? 18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát: 19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?! 20 Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre. 21 Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?