1 Sobre isto também treme o meu coração,

e salta do seu lugar.

2 Atentamente ouvi a indignação da sua voz,

e o sonido

que sai da sua boca.

3 Ele o envia por debaixo de todos os céus,

e a sua luz

até aos confins da terra.

4 Depois disto ruge uma voz;

ele troveja

com a sua voz majestosa;

e ele não os detém

quando a sua voz é ouvida.

5 Com a sua voz troveja Deus maravilhosamente;

faz grandes coisas,

que nós não podemos compreender.

6 Porque à neve diz:

Cai sobre a terra;

como também à garoa

e à sua forte chuva.

7 Ele sela as mãos de todo o homem,

para que conheçam todos os homens a sua obra.

8 E as feras entram nos seus esconderijos

e ficam nas suas cavernas.

9 Da recâmara do sul sai o tufão,

e do norte o frio.

10 Pelo sopro de Deus se dá a geada,

e as largas águas se congelam.

11 Também de umidade carrega as grossas nuvens,

e espalha as nuvens

com a sua luz.

12 Então elas,

segundo o seu prudente conselho,

se espalham em redor,

para que façam tudo quanto lhes ordena

sobre a superfície do mundo na terra.

13 Seja que por vara,

ou para a sua terra,

ou por misericórdia as faz vir.

14 A isto, ó Jó, inclina os teus ouvidos;

para, e considera as maravilhas de Deus.

15 Porventura sabes tu

como Deus as opera,

e faz resplandecer a luz da sua nuvem?

16 Tens tu notícia do equilíbrio das grossas nuvens

e das maravilhas daquele

que é perfeito nos conhecimentos?

17 Ou de como as tuas roupas aquecem,

quando do sul há calma

sobre a terra?

18 Ou estendeste

com ele os céus,

que estão firmes

como espelho fundido?

19 Ensina-nos o que lhe diremos:

porque nós nada poderemos pôr em boa ordem,

por causa das trevas.

20 Contar-lhe-ia alguém o que tenho falado?

Ou desejaria um homem

que ele fosse devorado?

21 E agora não se pode olhar para o sol,

que resplandece nas nuvens,

quando o vento,

tendo passado,

o deixa limpo.

22 O esplendor de ouro vem do norte;

pois, em Deus há uma tremenda majestade.

23 Ao Todo-Poderoso não podemos alcançar;

grande é em poder;

porém a ninguém oprime em juízo

e grandeza de justiça.

24 Por isso o temem os homens;

ele não respeita os que se julgam sábios de coração.

1 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön! 2 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig. 3 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült. 4 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük. 5 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok. 6 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve. 7 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad. 8 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy. 9 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége. 10 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma. 11 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén. 12 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt. 13 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit. 14 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma? 15 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?16 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől? 17 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör? 18 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk. 19 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna! 20 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül. 21 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség. 22 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja. 23 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.