1 Visto que do Todo-Poderoso não se encobriram os tempos,

por que,

os que o conhecem,

não veem os seus dias?

2 Até os limites removem;

roubam os rebanhos,

e os apascentam.

3 Do órfão levam o jumento;

tomam em penhor o boi da viúva.

4 Desviam do caminho os necessitados;

e os pobres da terra juntos se escondem.

5 Eis que,

como jumentos monteses no deserto,

saem à sua obra,

madrugando

para a presa;

a campina dá mantimento a eles

e aos seus filhos.

6 No campo segam o seu pasto,

e vindimam a vinha do ímpio.

7 Ao nu fazem passar a noite

sem roupa,

não tendo ele coberta contra o frio.

8 Pelas chuvas das montanhas são molhados e,

não tendo refúgio,

abraçam-se

com as rochas.

9 Ao orfãozinho arrancam dos peitos,

e tomam o penhor do pobre.

10 Fazem com que os nus vão

sem roupa

e aos famintos tiram as espigas.

11 Dentro das suas paredes espremem o azeite;

pisam os lagares,

e ainda têm sede.

12 Desde as cidades gemem os homens,

e a alma dos feridos exclama,

e contudo Deus lho não imputa como loucura.

13 Eles estão

entre os que se opõem à luz;

não conhecem os seus caminhos,

e não permanecem nas suas veredas.

14 De madrugada se levanta o homicida,

mata o pobre

e necessitado,

e de noite é como o ladrão.

15 Assim como o olho do adúltero aguarda o crepúsculo,

dizendo:

Não me verá olho nenhum;

e oculta o rosto,

16 Nas trevas minam as casas,

que de dia se marcaram;

não conhecem a luz.

17 Porque a manhã

para todos eles é

como sombra de morte;

pois, sendo conhecidos,

sentem os pavores da sombra da morte.

18 É ligeiro

sobre a superfície das águas;

maldita é a sua parte

sobre a terra;

não volta pelo caminho das vinhas.

19 A secura e o calor desfazem as águas da neve;

assim desfará a sepultura aos que pecaram.

20 A madre se esquecerá dele,

os vermes o comerão gostosamente;

nunca mais haverá lembrança dele;

e a iniquidade se quebrará

como uma árvore.

21 Aflige à estéril que não dá à luz,

e à viúva não faz bem.

22 Até aos poderosos arrasta

com a sua força;

se ele se levanta,

não há vida segura.

23 Se Deus lhes dá descanso,

estribam-se nisso;

seus olhos

porém estão nos caminhos deles.

24 Por um pouco se exaltam,

e logo desaparecem;

são abatidos,

encerrados como todos os demais;

e cortados como as cabeças das espigas.

25 Se agora não é assim, quem me desmentirá

e desfará as minhas razões?

1 Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő büntetésének idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő ítéletének napjait?! 2 A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik. 3 Az árvák szamarát elhajtják, és az özvegynek ökrét zálogba viszik. 4 Lelökik az útról a szegényeket, és a föld nyomorultjai együtt lappanganak. 5 Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára. 6 A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik. 7 Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk. 8 A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik. 9 Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik. 10 Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét. 11 Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak. 12 A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal. 13 Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein. 14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj. 15 A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen. 16 Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot. 17 Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel. 18 Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra. 19 Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek. 20 Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa, 21 A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett. 22 De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez. 23 Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira. 24 Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász. 25 Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?