1 Porque o Senhor se compadecerá de Jacó, e ainda escolherá a Israel e os porá na sua própria terra; e ajuntar-se-ão com eles os estrangeiros, e se achegarão à casa de Jacó.

2 E os povos os receberão, e os levarão aos seus lugares, e a casa de Israel os possuirá por servos, e por servas, na terra do Senhor; e cativarão aqueles que os cativaram, e dominarão sobre os seus opressores.

3 E acontecerá que no dia em que o Senhor vier a dar-te descanso do teu sofrimento, e do teu pavor, e da dura servidão com que te fizeram servir,

4 Então proferirás este provérbio contra o rei de Babilônia, e dirás: Como já cessou o opressor, como já cessou a cidade dourada!

5 Já quebrantou o Senhor

o bastão dos ímpios e

o cetro dos dominadores.

6 Aquele que feria aos povos com furor,

com golpes incessantes,

e que com ira dominava sobre as nações agora é perseguido,

sem que alguém o possa impedir.

7 Já descansa, já

está sossegada toda a terra;

rompem cantando.

8 Até as faias se alegram sobre ti, e

os cedros do Líbano, dizendo:

Desde que tu caíste

ninguém sobe contra nós

para nos cortar.

9 O inferno desde o

profundo se turbou por ti,

para te sair ao encontro

na tua vinda;

despertou por ti os mortos, e

todos os chefes da terra, e

fez levantar dos

seus tronos a todos

os reis das nações.

10 Estes todos responderão,

e te dirão:

Tu também adoeceste

como nós, e

foste semelhante a nós.

11 Já foi derrubada na sepultura

a tua soberba com o som

das tuas violas;

os vermes debaixo de ti se estenderão,

e os bichos te cobrirão.

12 Como caíste desde o céu,

ó Lúcifer, filho da

alva! Como foste

cortado por terra,

tu que debilitavas as nações!

13 E tu dizias no teu coração:

Eu subirei ao céu,

acima das estrelas de

Deus exaltarei o meu trono,

e no monte da

congregação me assentarei,

aos lados do norte.

14 Subirei sobre as alturas

das nuvens, e

serei semelhante ao Altíssimo.

15 E contudo levado

serás ao inferno,

ao mais profundo do abismo.

16 Os que te virem te contemplarão,

considerar-te-ão, e dirão:

É este o homem

que fazia estremecer

a terra e

que fazia tremer os reinos?

17 Que punha o mundo

como o deserto,

e assolava as suas

cidades? Que não abria

a casa de seus cativos?

18 Todos os reis das nações,

todos eles, jazem com honra,

cada um na sua morada.

19 Porém tu és lançado da tua sepultura,

como um renovo abominável, como

as vestes dos

que foram mortos atravessados

à espada, como os

que descem ao covil de pedras,

como um cadáver pisado.

20 Com eles não te

reunirás na sepultura;

porque destruíste a tua terra e

mataste o teu povo;

a descendência

dos malignos não

será jamais nomeada.

21 Preparai a matança

para os seus filhos por causa

da maldade de seus pais,

para que não se levantem,

e nem possuam a terra,

e encham a face do mundo de cidades.

22 Porque me levantarei contra eles, diz o Senhor dos Exércitos, e extirparei de Babilônia o nome, e os sobreviventes, o filho e o neto, diz o Senhor.

23 E farei dela uma possessão de ouriços e a lagoas de águas; e varrê-la-ei com vassoura de perdição, diz o Senhor dos Exércitos.

24 O Senhor dos Exércitos jurou, dizendo: Como pensei, assim sucederá, e como determinei, assim se efetuará.

25 Quebrantarei a Assíria

na minha terra,

e nas minhas montanhas a pisarei,

para que o seu jugo se aparte deles

e a sua carga se

desvie dos seus ombros.

26 Este é o propósito

que foi determinado sobre toda a terra;

e esta é a mão que está estendida

sobre todas as nações.

27 Porque o Senhor dos

Exércitos o determinou;

quem o invalidará? E a

sua mão está estendida;

quem pois a fará voltar atrás?

28 No ano em que morreu o rei Acaz, foi dada esta sentença.

29 Não te alegres, tu,

toda a Filístia,

por estar quebrada a vara

que te feria;

porque da raiz da cobra

sairá uma víbora,

e o seu fruto será uma

serpente ardente, voadora.

30 E os primogênitos

dos pobres serão

apascentados,

e os necessitados se

deitarão seguros;

porém farei morrer de

fome a tua raiz,

e ele matará os teus sobreviventes.

31 Dá uivos, ó porta, grita, ó cidade;

tu, ó Filístia, estás

toda derretida;

porque do norte vem uma fumaça,

e não haverá quem fique

sozinho nas suas convocações.

32 Que se responderá, pois,

aos mensageiros da nação?

Que o Senhor fundou a Sião,

para que os opressos do seu

povo nela encontrem refúgio.

1 Mert könyörül az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön; és a jövevény hozzájok adja magát, és a Jákób házához csatlakoznak; 2 És felveszik őket a népek, és elviszik őket lakhelyökre, és Izráel háza bírni fogja őket az Úr földén, szolgák és szolgálók gyanánt; és foglyaik lesznek foglyul vivőik, és uralkodnak nyomorgatóikon. 3 És majd ama napon, a melyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, a melylyel szolgálnod kellett, 4 E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn! 5 Eltörte az Úr a gonoszok pálczáját, az uralkodóknak vesszejét. 6 A ki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatlanul. 7 Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek. 8 Még a cziprusok is örvendenek rajtad: a Libánon czédrusai ezt mondják: Mióta te megdőltél, nem jő favágó ellenünk. 9 Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait; 10 Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél! 11 Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled pondrók! 12 Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál! 13 Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. 14 Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz. 15 Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe! 16 A kik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, a ki királyságokat rendített meg? 17 A ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza! 18 A népeknek minden királyai dicsőségben nyugosznak, kiki az ő sírjában, 19 Te pedig messze vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest! 20 Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva sem!21 Készítsetek öldöklést az ő fiainak atyáik vétkéért, hogy fel ne keljenek, és örökségül bírják e földet, és városokkal töltsék be e földnek színét! 22 És felkelnek ő ellenök, szóla a seregeknek Ura, és kivágom Babilon nevét és maradékát, fiait és unokáit, szól az Úr; 23 És a sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprőjével, szól a seregeknek Ura.

24 Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém: 25 Megrontom Assiriát földemen, és megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, és terhe válláról eltávozik. 26 Ez az elvégezett tanács az egész föld felől, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött. 27 Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erőtelenné? Az ő keze fel van emelve; ki fordítja el azt? 28 A mely esztendőben meghalt Akház király, akkor lőn e jövendölés. 29 Ne örvendj oly nagyon Filisztea, hogy eltört a téged verőnek vesszeje, mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, a melytől szárnyas sárkány származik. 30 És legelnek a szegényeknek elsőszülöttei, és a szűkölködők bátorsággal nyugosznak; és én kivesztem gyökeredet éhséggel, és maradékodat megölik. 31 Jajgass kapu, kiálts város! remeg egész Filisztea, mivel füst jő észak felől; és nem marad el seregeiből egy sem! 32 És mit felelnek a népek követei? Azt, hogy az Úr veté meg a Sion alapját, és abban bíznak népe szegényei.