1 Naqueles dias Ezequias adoeceu de uma enfermidade mortal; e veio a ele o profeta Isaías, filho de Amós, e lhe disse: Assim diz o Senhor: Põe em ordem a tua casa, porque morrerás, e não viverás.

2 Então virou Ezequias o seu rosto para a parede, e orou ao Senhor.

3 E disse: Ah! Senhor, peço-te, lembra-te agora, de que andei diante de ti em verdade, e com coração perfeito, e fiz o que era reto aos teus olhos. E chorou Ezequias muitíssimo.

4 Então veio a palavra do Senhor a Isaías, dizendo: 5 Vai, e dize a Ezequias: Assim diz o Senhor, o Deus de Davi teu pai: Ouvi a tua oração, e vi as tuas lágrimas; eis que acrescentarei aos teus dias quinze anos. 6 E livrar-te-ei das mãos do rei da Assíria, a ti, e a esta cidade, e defenderei esta cidade. 7 E isto te será da parte do Senhor como sinal de que o Senhor cumprirá esta palavra que falou. 8 Eis que farei retroceder dez graus a sombra lançada pelo sol declinante no relógio de Acaz. Assim retrocedeu o sol os dez graus que já tinha declinado.

9 O escrito de Ezequias, rei de Judá, de quando adoeceu e sarou de sua enfermidade:

10 Eu disse: No cessar

de meus dias ir-me-ei às portas

da sepultura;

já estou privado

do restante de meus anos.

11 Disse: Não verei ao Senhor,

o Senhor na terra dos viventes;

jamais verei o homem

com os moradores do mundo.

12 Já o tempo da minha vida se foi,

e foi arrebatada de mim,

como tenda de pastor;

cortei a minha vida

como tecelão;

ele me cortará do tear;

desde a manhã até

à noite me acabarás.

13 Esperei com paciência até

à madrugada;

como um leão quebrou todos os meus ossos;

desde a manhã até

à noite me

acabarás.

14 Como o grou, ou a andorinha,

assim eu chilreava,

e gemia como a pomba;

alçava os meus olhos ao alto;

ó Senhor,

ando oprimido,

fica por meu fiador.

15 Que direi? Como me prometeu,

assim o fez;

assim passarei mansamente por todos os meus anos,

por causa

da amargura

da minha alma.

16 Senhor,

por estas coisas se vive,

e em todas elas está a vida

do meu espírito,

portanto cura-me

e faze-me viver.

17 Eis que foi para a minha paz

que tive grande amargura,

mas a ti agradou livrar a minha alma

da cova da corrupção;

porque lançaste para trás

das tuas costas todos os meus pecados.

18 Porque não te louvará a sepultura,

nem a morte te glorificará;

nem esperarão em tua verdade os

que descem à cova.

19 O vivente, o vivente,

esse te louvará,

como eu hoje o faço;

o pai aos filhos fará

notória a tua verdade.

20 O Senhor veio salvar-me;

por isso, tangendo

em meus instrumentos,

nós o louvaremos todos os dias

de nossa vida

na casa do Senhor.

21 E dissera Isaías: Tomem uma pasta de figos, e a ponham como emplastro sobre a chaga; e sarará.

22 Também dissera Ezequias: Qual será o sinal de que hei de subir à casa do Senhor?

1 Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz! 2 És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak, 3 És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó előtted, azt műveltem! és sírt Ezékiás keservesen. 4 És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: 5 Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok. 6 És az assiriai király kezéből megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost! 7 Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott: 8 Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult. 9 Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult. 10 Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől! 11 Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt. 12 Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem! 13 Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltől estig végzesz velem! 14 Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erőszak rajtam, szabadíts meg! 15 Mit mondjak? hogy szólott nékem és Ő azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserűsége után! 16 Oh Uram! ezek által él minden! és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet! 17 Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet! 18 Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! 19 Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet! 20 Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában! 21 Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon. 22 És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába?