1 Calai-vos perante mim,

ó ilhas,

e os povos renovem as forças;

cheguem-se, e então falem;

cheguemo-nos

juntos a juízo.

2 Quem suscitou

do oriente o justo

e o chamou

para o seu pé? Quem deu as nações

à sua face e o fez dominar

sobre reis? Ele os entregou

à sua espada como o pó

e como pragana arrebatada

pelo vento

ao seu arco.

3 Ele os persegue e passa

em paz,

por uma vereda por onde os seus

pés nunca tinham caminhado.

4 Quem operou e fez isto,

chamando as gerações desde o princípio? Eu o Senhor,

o primeiro,

e com

os últimos eu mesmo.

5 As ilhas o viram,

e temeram; os fins

da terra tremeram;

aproximaram-se, e vieram.

6 Um ao outro ajudou,

e ao seu irmão disse: Esforça-te.

7 E o artífice animou ao ourives,

e o que alisa com o martelo

ao que bate na bigorna,

dizendo da coisa soldada:

Boa é. Então com pregos a firma,

para que

não venha a mover-se.

8 Porém tu, ó Israel,

servo meu, tu Jacó,

a quem elegi descendência

de Abraão, meu amigo;

9 Tu a quem tomei desde os fins

da terra,

e te chamei dentre os seus mais excelentes,

e te disse:

Tu és o meu servo,

a ti escolhi

e nunca te rejeitei.

10 Não temas, porque eu sou contigo;

não te assombres,

porque eu sou teu Deus;

eu te fortaleço,

e te ajudo,

e te sustento com a destra

da minha justiça.

11 Eis que, envergonhados

e confundidos serão todos os

que se indignaram contra ti;

tornar-se-ão em nada,

e os que contenderem contigo,

perecerão.

12 Buscá-los-ás, porém

não os acharás;

os que pelejarem contigo,

tornar-se-ão em nada,

e como coisa que não é nada,

os que guerrearem contigo.

13 Porque eu, o Senhor teu Deus,

te tomo pela tua mão direita;

e te digo: Não temas,

eu te ajudo.

14 Não temas, tu verme

de Jacó, povozinho

de Israel; eu te ajudo,

diz o Senhor,

e o teu redentor é o Santo

de Israel.

15 Eis que farei

de ti um trilho novo,

que tem dentes agudos;

os montes trilharás

e moerás;

e os outeiros tornarás

como a pragana.

16 Tu os padejarás

e o vento os levará,

e o redemoinho os espalhará;

mas tu te alegrarás

no Senhor e te gloriarás

no Santo de Israel.

17 Os aflitos

e necessitados buscam águas,

e não há,

e a sua língua se seca de sede;

eu o Senhor os ouvirei,

eu, o Deus de Israel

não os

desampararei.

18 Abrirei rios em lugares altos,

e fontes no meio dos vales;

tornarei o deserto em lagos

de águas, e a terra seca

em mananciais de água.

19 Plantarei no deserto o cedro,

a acácia, e a murta, e a oliveira;

porei no ermo juntamente a faia,

o pinheiro e o álamo.

20 Para que todos vejam,

e saibam, e considerem,

e juntamente entendam que a mão

do Senhor fez isto,

e o Santo de Israel o criou.

21 Apresentai a vossa demanda,

diz o Senhor;

trazei as vossas firmes razões,

diz o Rei de Jacó.

22 Tragam e anunciem-nos as coisas

que hão de acontecer;

anunciai-nos as coisas passadas,

para que atentemos

para elas,

e saibamos o fim delas;

ou fazei-nos ouvir

as coisas futuras.

23 Anunciai-nos as coisas

que ainda hão de vir,

para que saibamos

que sois deuses;

ou fazei bem,

ou fazei mal, para que

nos assombremos,

e juntamente o vejamos.

24 Eis que sois menos do

que nada

e a vossa obra é menos

do que nada;

abominação é quem vos escolhe.

25 Suscitei a um do norte,

e ele há de vir;

desde o nascimento do sol invocará o meu nome;

e virá sobre os príncipes,

como sobre o lodo e,

como o oleiro pisa o barro,

os pisará.

26 Quem anunciou isto desde o princípio,

para que o possamos saber,

ou desde antes,

para que digamos:

Justo é? Porém

não há quem anuncie,

nem tampouco quem manifeste,

nem tampouco

quem ouça

as vossas palavras.

27 Eu sou o que primeiro direi a Sião:

Eis que ali estão;

e a Jerusalém darei um anunciador

de boas novas.

28 E quando olhei,

não havia ninguém;

nem mesmo entre estes,

conselheiro algum havia a quem perguntasse

ou que me

respondesse palavra.

29 Eis que todos são vaidade;

as suas obras não são coisa alguma;

as suas imagens

de fundição são vento e confusão.

1 Hallgassatok reám, ti szigetek, és a népek vegyenek új erőt, közelgjenek, majd szóljanak, együtt hadd szálljunk perbe! 2 Ki támasztá fel azt keletről, a kit igazságban hív az ő lábához? A népeket kezébe adja és királyok felett uralkodóvá teszi, kardjával mint port szórja szét, mint repülő polyvát kézíve által! 3 Kergeti őket, békességgel vonul az úton, a melyen lábaival nem járt. 4 Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első és utolsókkal is az vagyok én! 5 Látták a szigetek és megrémülének, a földnek végei reszkettek, közelegtek és egybegyűltek. 6 Kiki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erős! 7 És bátorítja a mester az ötvöst, és a kalapácscsal simító azt, a ki az ülőt veri; így szól a forrasztásról: jó az, és megerősíti szegekkel, hogy meg ne mozduljon. 8 De te Izráel, én szolgám, Jákób, a kit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva; 9 Te, a kit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak: 10 Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. 11 Ímé, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, a kik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, a kik veled perlekednek. 12 Keresed őket és meg nem találod a veled versengőket; megsemmisülnek teljesen, a kik téged háborgatnak. 13 Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek! 14 Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje! 15 Ímé, én teszlek éles, új cséplőhengerré, a melynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed. 16 Te szórd, és a szél vigye el őket, és elszéleszsze őket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izráelnek Szentjében. 17 A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket. 18 Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá. 19 A pusztában czédrust, akáczot nevelek és mirtust és olajfát, plántálok a kietlenben cziprust, platánt, sudarczédrussal együtt, 20 Hogy lássák, megtudják, eszökbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze mívelte ezt, és Izráel Szentje teremtette ezt! 21 Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elő erősségeiteket, így szól Jákób királya. 22 Adják elő és jelentsék meg nékünk, a mik történni fognak; a mik először lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végöket, vagy a jövendőket tudassátok velünk! 23 Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti Istenek vagytok; vagy hát míveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkőzzünk és majd lássuk együtt! 24 Ímé, ti semmiből valók vagytok, és dolgotok is semmiből való; útálat az, a ki titeket szeret. 25 Feltámasztám északról, és eljött napkelet felől; hirdeti nevemet, és tapodja a fejedelmeket, mint az agyagot, és mint a fazekas a sarat tapossa. 26 Ki jelenté meg ezt eleitől fogva, hogy megtudnók? vagy régen, hogy ezt mondanók: Igaz? De nem jelenté meg, de nem tudatá senki, nem hallá szavatokat senki sem! 27 Sionnak először én hirdetém, ímé itt vannak a tanúk, és örömmondót adtam Jeruzsálemnek. 28 És néztem és nem volt senki, ezek közül nem volt tanácsadó, hogy megkérdezzem őket és feleljenek nékem. 29 Ímé, mindnyájan semmik ők, semmiség cselekedetök, szél és hiábavalóság képeik.