1 Ouvi-me, ilhas,

e escutai vós, povos

de longe:

O Senhor me chamou desde o ventre,

desde as entranhas

de minha mãe fez menção

do meu nome.

2 E fez a minha boca

como uma espada aguda,

com a sombra da sua mão me cobriu;

e me pôs como uma flecha limpa,

e me escondeu

na sua aljava;

3 E me disse: Tu és meu servo;

és Israel, aquele por quem hei

de ser glorificado.

4 Porém eu disse:

Em vão tenho trabalhado,

inútil e vãmente gastei as minhas forças;

todavia o meu direito está perante o Senhor,

e o meu

galardão

perante o

meu Deus.

5 E agora diz o Senhor,

que me formou desde o ventre

para ser seu servo,

para que torne a trazer Jacó;

porém Israel não se deixará ajuntar;

contudo aos olhos

do Senhor serei glorificado,

e o meu Deus será a minha força.

6 Disse mais:

Pouco é que sejas o meu servo,

para restaurares as tribos

de Jacó,

e tornares a trazer os preservados de Israel;

também te dei

para luz dos gentios,

para seres a minha salvação até

à extremidade da terra.

7 Assim diz o Senhor,

o Redentor de Israel,

o seu Santo, à alma desprezada,

ao que a nação abomina,

ao servo dos que dominam:

Os reis o verão, e se levantarão,

como também os príncipes,

e eles diante de ti se inclinarão,

por amor do Senhor,

que é fiel, e do Santo de Israel,

que te escolheu.

8 Assim diz o Senhor:

No tempo aceitável te ouvi

e no dia da salvação te ajudei,

e te guardarei,

e te darei por aliança

do povo,

para restaurares a terra,

e dar-lhes

em herança as

herdades assoladas;

9 Para dizeres aos presos: Saí;

e aos que estão em trevas:

Aparecei. Eles pastarão nos caminhos,

e em todos os lugares altos haverá o seu pasto.

10 Nunca terão fome,

nem sede, nem o calor,

nem o sol os afligirá;

porque o

que se compadece deles os guiará

e os levará mansamente aos mananciais

das águas.

11 E farei

de todos os meus montes um caminho;

e as minhas

estradas serão

levantadas.

12 Eis que estes virão de longe,

e eis que aqueles do norte,

e do ocidente, e aqueles outros

da terra de Sinim.

13 Exultai, ó céus,

e alegra-te, ó terra,

e vós, montes, estalai

com júbilo,

porque o Senhor consolou o seu povo,

e dos seus aflitos

se compadecerá.

14 Porém Sião diz:

Já me desamparou o Senhor,

e o meu Senhor se esqueceu de mim.

15 Porventura pode uma mulher esquecer-se tanto

de seu filho que cria,

que não se compadeça dele,

do filho do seu ventre?

Mas ainda

que esta se esquecesse dele,

contudo eu

não me

esquecerei

de ti.

16 Eis que nas palmas

das minhas mãos eu te gravei;

os teus muros

estão continuamente diante

de mim.

17 Os teus filhos apressadamente virão,

mas os teus destruidores

e os teus assoladores sairão

do meio de ti.

18 Levanta os teus olhos ao redor,

e olha; todos estes

que se ajuntam vêm a ti;

vivo eu, diz o Senhor,

que de todos estes te vestirás,

como de um ornamento,

e te cingirás deles como noiva.

19 Porque nos teus desertos,

e nos teus lugares solitários,

e na tua terra destruída,

agora te verás apertada

de moradores,

e os que te devoravam se afastarão

para longe

de ti.

20 E até mesmo os filhos

da tua orfandade dirão aos teus ouvidos:

Muito estreito é

para mim este lugar;

aparta-te de mim,

para que possa habitar nele.

21 E dirás no teu coração:

Quem me gerou estes?

Pois eu estava desfilhada

e solitária; entrara em cativeiro,

e me retirara; quem, pois,

me criou estes?

Eis que eu fui deixada sozinha;

e estes onde estavam?

22 Assim diz o Senhor Deus:

Eis que levantarei a minha mão

para os gentios,

e ante os povos arvorarei a minha bandeira;

então trarão os teus filhos

nos braços,

e as tuas filhas serão levadas

sobre os ombros.

23 E os reis serão os teus aios,

e as suas rainhas as tuas amas;

diante de ti se inclinarão

com o rosto em terra,

e lamberão o pó dos teus pés;

e saberás que eu sou o Senhor,

que os que confiam

em mim

não serão confundidos.

24 Porventura tirar-se-ia a presa

ao poderoso,

ou escapariam os

legalmente presos?

25 Mas assim diz o Senhor:

Por certo que os presos se tirarão

ao poderoso,

e a presa do tirano escapará;

porque eu contenderei

com os que contendem contigo,

e os teus filhos

eu remirei.

26 E sustentarei os teus opressores

com a sua própria carne,

e com o seu próprio sangue se embriagarão,

como com mosto;

e toda a carne saberá

que eu sou o Senhor,

o teu Salvador,

e o teu Redentor,

o Forte de Jacó.

1 Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről. 2 Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem. 3 És mondá nékem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben én megdicsőülök. 4 És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erőmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél. 5 És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Ő hozzá megtérítsem és hogy Izráel hozzá gyűjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erősségem az én Istenem! 6 Így szól: Kevés az, hoggy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen! 7 Így szól az Úr, Izráel megváltója, Szentje, a megvetett lelkűhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, a ki hű, Izráel Szentjéért, a ki téged elválasztott. 8 Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket; 9 Így szólván a foglyoknak: Jőjjetek ki! és azoknak, a kik sötétben ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz: 10 Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert a ki rajtok könyörült, vezeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi. 11 És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak lesznek. 12 Ímé, ezek messziről jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől, és amazok Sinnek földéről! 13 Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!

14 És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr! 15 Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. 16 Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen. 17 Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled. 18 Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájokat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony. 19 Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid. 20 Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam! 21 És te így szólsz szívedben: Ki szűlte nékem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Ímé, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak? 22 Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és előttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak. 23 És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek. 24 Elvétethetik-é a préda az erőstől, és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai? 25 Igen, így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat. 26 És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktől megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene!