1 Ouvi-me, vós os

que seguis a justiça,

os que buscais ao Senhor. Olhai

para a rocha de onde fostes cortados,

e para a caverna

do poço

de onde fostes cavados.

2 Olhai para Abraão, vosso pai,

e para Sara, que vos deu à luz;

porque, sendo ele só,

o chamei, e o abençoei

e o multipliquei.

3 Porque o Senhor consolará a Sião;

consolará a todos os seus lugares assolados,

e fará o seu deserto

como o Éden,

e a sua solidão

como o jardim do Senhor;

gozo e alegria se achará nela,

ação de graças,

e voz de melodia.

4 Atendei-me, povo meu, e nação minha,

inclinai os ouvidos para mim;

porque de mim sairá a lei,

e o meu juízo farei repousar

para a luz dos povos.

5 Perto está a minha justiça,

vem saindo a minha salvação,

e os meus braços julgarão os povos;

as ilhas me aguardarão,

e no meu braço

esperarão.

6 Levantai os vossos olhos

para os céus,

e olhai para a terra em baixo,

porque os céus desaparecerão

como a fumaça,

e a terra se envelhecerá

como roupa,

e os seus moradores morrerão semelhantemente;

porém a minha salvação durará

para sempre,

e a minha justiça

não será

abolida.

7 Ouvi-me,

vós que conheceis a justiça,

povo em cujo coração está a minha lei;

não temais o opróbrio

dos homens,

nem vos turbeis

pelas suas

injúrias.

8 Porque a traça os roerá

como a roupa,

e o bicho os comerá

como a lã;

mas a minha justiça durará

para sempre,

e a minha salvação

de geração em geração.

9 Desperta, desperta,

veste-te de força,

ó braço do Senhor;

desperta como nos dias passados,

como nas gerações antigas.

Não és tu aquele que cortou

em pedaços a Raabe,

o que feriu ao chacal?

10 Não és tu aquele que secou o mar,

as águas do grande abismo? O

que fez o caminho no fundo

do mar, para

que passassem os remidos?

11 Assim voltarão os resgatados

do Senhor,

e virão a Sião

com júbilo,

e perpétua alegria haverá

sobre as suas cabeças;

gozo e alegria alcançarão,

a tristeza

e o gemido

fugirão.

12 Eu, eu sou aquele

que vos consola;

quem, pois, és tu

para que temas o homem

que é mortal,

ou o filho do homem,

que se tornará em erva?

13 E te esqueces do Senhor que te criou,

que estendeu os céus,

e fundou a terra,

e temes continuamente todo o dia o furor

do angustiador,

quando se prepara para destruir;

pois onde está o furor

do que te atribulava?

14 O exilado cativo depressa será solto,

e não morrerá

na caverna,

e o seu pão

não lhe faltará.

15 Porque eu sou o Senhor teu Deus,

que agito o mar,

de modo

que bramem as suas ondas. O Senhor

dos Exércitos

é o seu nome.

16 E ponho as minhas palavras

na tua boca, e te cubro

com a sombra da minha mão;

para plantar os céus,

e para fundar a terra,

e para dizer a Sião: Tu és o meu povo.

17 Desperta, desperta, levanta-te,

ó Jerusalém, que bebeste

da mão do Senhor o cálice

do seu furor; bebeste

e sorveste os sedimentos

do cálice do atordoamento.

18 De todos os filhos que ela teve,

nenhum há que a guie mansamente;

e de todos os filhos que criou,

nenhum há que a tome pela mão.

19 Estas duas coisas te aconteceram;

quem terá compaixão

de ti? A assolação,

e o quebrantamento,

e a fome,

e a espada! Por

quem te consolarei?

20 Os teus filhos já desmaiaram,

jazem nas entradas

de todos os caminhos,

como o antílope na rede;

cheios estão do furor do Senhor

e da repreensão do teu Deus.

21 Portanto agora ouve isto,

ó aflita, e embriagada,

mas não de vinho.

22 Assim diz o teu Senhor o Senhor,

e o teu Deus,

que pleiteará a causa do seu povo:

Eis que eu tomo

da tua mão o cálice do atordoamento,

os sedimentos do cálice

do meu furor,

nunca mais dele beberás.

23 Porém, pô-lo-ei nas mãos

dos que te entristeceram,

que disseram à tua alma:

Abaixa-te, e passaremos

sobre ti;

e tu puseste as tuas costas

como chão, e como caminho,

aos viandantes.

1 Hallgassatok reám, kik az igazságot követitek, kik az Urat keresitek; tekintsetek a kőszálra, a melyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, a melyből kiásattatok! 2 Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, a ki titeket szűlt, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt. 3 Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvígasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava! 4 Figyeljetek reám, én népem, és reám hallgassatok, én nemzetem! mert tanítás megy ki tőlem, és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom. 5 Közel igazságom, kijő szabadításom, és karjaim népeket ítélnek: engem várnak a szigetek, és karomba vetik reménységüket. 6 Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlókép elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol. 7 Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! 8 Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, és igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzetségről nemzetségre! 9 Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban! Avagy nem te vagy-é, a ki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte? 10 Nem te vagy-é, a ki a tengert megszáraztotta, a nagy mélység vizeit; a ki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?! 11 Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejökön; vígasságot és örömöt találnak, eltünik a fájdalom és sóhaj! 12 Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! 13 Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, a ki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja? 14 Hirtelen megszabadul a fogoly, és nem hal meg a veremben, kenyere sem fogy el: 15 Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, a ki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem? 16 És adtam beszédemet a te szádba, és kezem árnyékával födöztelek be, hogy újonnan plántáljam az egeket, és megalapítsam a földet, és ezt mondjam Sionnak: Én népem vagy te! 17 Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem, ki megittad az Úr kezéből haragja poharát; a tántorgás öblös kelyhét megittad, kiürítéd! 18 Nem vala vezetője minden fiai közül, a kiket szűlt, nem fogta senki őt kézen minden fiai közül, a kiket fölnevelt. 19 E kettő esett rajtad! Kicsoda szánt meg téged? A pusztulás, a romlás, az éhség és a fegyver; miként vígasztaljalak téged? 20 Fiaid elájultan ott feküdtek minden utczáknak fejeinél, mint a hálóba esett zerge, megrészegedve az Úr haragjától, Istenednek feddésétől. 21 Ezért halld meg ezt, szenvedő, ki részeg vagy, de nem bortól! 22 Így szól Urad, az Úr, és Istened, a ki népéért bosszút áll: Ímé, kiveszem kezedből a tántorgás poharát, haragom öblös kelyhét, nem iszod többé azt meg! 23 És adom azt nyomorgatóid kezébe, a kik azt mondották lelkednek: Hajolj meg, hogy átmenjünk te rajtad, és a te hátadat olyanná tetted, mint a föld, és mint a minő az utcza a járóknak!