1 Perece o justo,

e não há quem considere isso

em seu coração,

e os homens compassivos são recolhidos,

sem que alguém considere

que o justo

é levado antes

do mal.

2 Entrará em paz; descansarão

nas suas camas, os

que houverem andado na sua retidão.

3 Mas chegai-vos aqui,

vós os filhos da agoureira,

descendência adulterina,

e de prostituição.

4 De quem fazeis o vosso passatempo?

Contra quem escancarais a boca,

e deitais

para fora a língua? Porventura

não sois filhos

da transgressão,

descendência da falsidade,

5 Que vos inflamais

com os deuses debaixo

de toda a árvore verde,

e sacrificais os filhos

nos ribeiros,

nas fendas dos penhascos?

6 Nas pedras lisas

dos ribeiros está a tua parte;

estas, estas são a tua sorte;

sobre elas também derramaste a tua libação,

e lhes ofereceste ofertas;

contentar-me-ia eu

com estas

coisas?

7 Sobre o monte alto

e levantado pões a tua cama;

e lá subiste

para oferecer sacrifícios.

8 E detrás das portas,

e dos umbrais puseste o teu memorial;

pois te descobriste a outros

que não a mim,

e subiste,

alargaste a tua cama,

e fizeste aliança

com alguns deles;

amaste a sua cama,

onde quer que a viste.

9 E foste ao rei com óleo,

e multiplicaste os teus perfumes

e enviaste os teus embaixadores

para longe,

e te abateste até ao inferno.

10 Na tua comprida viagem te cansaste;

porém não disseste:

Não há esperança;

achaste novo vigor na tua mão;

por isso não adoeceste.

11 Mas de quem tiveste receio,

ou temor, para que mentisses,

e não te lembrasses de mim,

nem no teu coração me pusesses?

Não é porventura

porque eu me calei,

e isso há muito tempo,

e não me temes?

12 Eu publicarei a tua justiça,

e as tuas obras,

que não te

aproveitarão.

13 Quando clamares,

livrem-te os ídolos que ajuntaste;

mas o vento a todos levará,

e um sopro os arrebatará;

mas o que confia

em mim possuirá a terra,

e herdará o meu santo monte.

14 E dir-se-á: Aplanai,

aplanai a estrada,

preparai o caminho;

tirai os tropeços

do caminho do meu povo.

15 Porque assim diz o Alto

e o Sublime, que habita

na eternidade, e cujo nome é Santo:

Num alto e santo lugar habito;

como também com o contrito

e abatido de espírito,

para vivificar o espírito

dos abatidos,

e para vivificar o coração

dos contritos.

16 Porque não contenderei

para sempre,

nem continuamente me indignarei;

porque o espírito perante a minha face se desfaleceria,

e as almas que eu fiz.

17 Pela iniquidade

da sua avareza me indignei,

e o feri; escondi-me,

e indignei-me;

contudo, rebelde,

seguiu o caminho

do seu coração.

18 Eu vejo os seus caminhos,

e o sararei,

e o guiarei,

e lhe tornarei a dar consolação,

a saber,

aos seus pranteadores.

19 Eu crio os frutos

dos lábios: paz, paz,

para o que está longe;

e para o que está perto,

diz o Senhor,

e eu o sararei.

20 Mas os ímpios são

como o mar bravo, porque

não se pode aquietar,

e as suas águas lançam

de si lama e lodo.

21 Não há paz para os ímpios,

diz o meu Deus.

1 Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz; 2 Bemegy békességbe, nyugosznak ágyaikon, a kik egyenes útaikon járának. 3 És ti közelgjetek ide, szemfényvesztő fiai, paráznának magva, a ki paráználkodol. 4 Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? nem ti vagytok-é a bűn gyermekei, a hazugságnak magva? 5 A kik lángoltok a bálványokért minden zöld fa alatt, megöltök gyermekeket a völgyekben, a hegyek hasadékai alatt. 6 A folyónak sima köveiben van örökséged; azok, azok a te részed, töltöttél nékik italáldozatot is, vivél ételáldozatot és én jó néven vegyem-é ezeket? 7 Magas és felemelkedett hegyen helyezted ágyadat, fel is menél oda áldozni áldozatot. 8 Az ajtó és ajtófél mögé tetted bálványjeleidet, és tőlem eltávozván, fölfedted ágyadat, fölmentél rá, és megszélesítéd, és szövetséget szerzél velök, szeretted ágyukat, a merre csak láttad. 9 És menél a királyhoz olajjal, és megsokasítád keneteidet, és elküldéd követeidet messze földre, és megaláztad magadat a sírig. 10 Nagy útadon megfáradál, és még sem mondád: mind hasztalan! erőd megújulását érezéd, így nem levél beteg! 11 Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtől fogva? 12 Én jelentem meg igazságodat, és csinálmányaid nem használnak néked. 13 Ha kiáltasz: szabadítson meg téged bálványid raja; mindnyájokat szél viszi el, lehelet kapja fel, és a ki bennem bízik, örökségül bírja a földet, és örökli szent hegyemet. 14 És szól egy szó: Töltsétek, töltsétek, készítsétek az útat, vegyetek el minden botránkozást népem útáról. 15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. 16 Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem. 17 Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém magamat és megharagudtam; és ő elfordulva, szíve útjában járt. 18 Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak, 19 Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt! 20 És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki. 21 Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!