1 Sabes tu o tempo em

que as cabras montesas têm filhos,

ou observastes as cervas

quando dão suas crias?

2 Contarás os meses que cumprem,

ou sabes o tempo do seu parto?

3 Quando se encurvam,

produzem seus filhos,

e lançam de si as suas dores.

4 Seus filhos enrijam,

crescem com o trigo;

saem, e nunca mais tornam

para elas.

5 Quem despediu livre o jumento montês,

e quem soltou as prisões ao jumento bravo,

6 Ao qual dei o ermo por casa,

e a terra salgada por morada?

7 Ri-se do ruído da cidade;

não ouve os muitos gritos do condutor.

8 A região montanhosa é o seu pasto,

e anda buscando tudo

que está verde.

9 Ou, querer-te-á servir o boi selvagem?

Ou ficará no teu curral?

10 Ou com corda amarrarás,

no arado,

ao boi selvagem?

Ou escavará ele os vales após ti?

11 Ou confiarás nele,

por ser grande a sua força,

ou deixarás a seu cargo o teu trabalho?

12 Ou fiarás dele

que te torne o que semeaste

e o recolha na tua eira?

13 A avestruz bate alegremente as suas asas,

porém, são benignas as suas asas e penas?

14 Ela deixa os seus ovos na terra,

e os aquenta no pó,

15 E se esquece de que algum pé os pode pisar,

ou que os animais do campo os podem calcar.

16 Endurece-se para

com seus filhos,

como se não fossem seus;

em vão é seu trabalho,

mas ela está sem temor,

17 Porque Deus a privou de sabedoria,

e não lhe deu entendimento.

18 A seu tempo se levanta ao alto;

ri-se do cavalo,

e do que vai montado nele.

19 Ou darás tu força ao cavalo,

ou revestirás o seu pescoço

com crinas?

20 Ou espantá-lo-ás,

como ao gafanhoto?

Terrível é o fogoso respirar das suas ventas.

21 Escarva a terra,

e folga na sua força,

e sai ao encontro dos armados.

22 Ri-se do temor,

e não se espanta,

e não torna atrás por causa da espada.

23 Contra ele rangem a aljava,

o ferro flamante da lança e do dardo.

24 Agitando-se e indignando-se,

serve a terra,

e não faz caso do som da trombeta.

25 Ao soar das trombetas diz:

Eia! E cheira de longe a guerra,

e o trovão dos capitães,

e o alarido.

26 Ou voa o gavião pela tua inteligência,

e estende as suas asas

para o sul?

27 Ou se remonta a águia ao teu mandado,

e põe no alto o seu ninho?

28 Nas penhas mora

e habita;

no cume das penhas,

e nos lugares seguros.

29 Dali descobre a presa;

seus olhos a avistam de longe.

30 E seus filhos chupam o sangue, e onde há mortos, ali está ela.

1 Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é; 2 Mikor meglapulnak tanyáikon, és a bokrok közt lesben vesztegelnek? 3 Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök? 4 Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását? 5 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét? 6 Csak összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól megszabadulnak. 7 Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok. 8 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét, 9 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet? 10 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását. 11 A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld gazt felkeres. 12 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál? 13 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad? 14 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá? 15 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja? 16 Vígan leng a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az? 17 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki! 18 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat. 19 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja; 20 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki. 21 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját. 22 Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel? 23 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes! 24 Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan. 25 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől; 26 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda: 27 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng. 28 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt. 29 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, és kiterjeszti szárnyait dél felé? 30 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban? 31 A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön. 32 Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. 33 Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott terem.

34 Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda: 35 A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddődik, feleljen néki! 36 És szóla Jób az Úrnak, és monda: 37 Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. 38 Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!