1 Então aqueles três homens cessaram de responder a Jó; porque era justo aos seus próprios olhos. 2 E acendeu-se a ira de Eliú, filho de Baraquel, o buzita, da família de Rão; contra Jó se acendeu a sua ira, porque se justificava a si mesmo, mais do que a Deus. 3 Também a sua ira se acendeu contra os seus três amigos, porque, não achando que responder, todavia condenavam a Jó. 4 Eliú, porém, esperou para falar a Jó, porquanto tinham mais idade do que ele. 5 Vendo, pois, Eliú que já não havia resposta na boca daqueles três homens, a sua ira se acendeu.

6 E respondeu Eliú, filho de Baraquel, o buzita, dizendo: Eu sou de menos idade, e vós sois idosos; receei-me e temi de vos declarar a minha opinião.

7 Dizia eu:

Falem os dias,

e a multidão dos anos ensine a sabedoria.

8 Na verdade,

há um espírito no homem,

e a inspiração do Todo-Poderoso o faz entendido.

9 Os grandes não são os sábios,

nem os velhos entendem o que é direito.

10 Assim digo:

Dai-me ouvidos,

e também eu declararei a minha opinião.

11 Eis que aguardei as vossas palavras,

e dei ouvidos às vossas considerações,

até que buscásseis razões.

12 Atentando,

pois, para vós,

eis que nenhum de vós há

que possa convencer a Jó,

nem que responda às suas razões;

13 Para que não digais:

Achamos a sabedoria;

Deus o derrubou,

e não homem algum.

14 Ora ele não dirigiu

contra mim palavra alguma,

nem lhe responderei

com as vossas palavras.

15 Estão pasmados,

não respondem mais,

faltam-lhes as palavras.

16 Esperei, pois,

mas não falam;

porque já pararam,

e não respondem mais.

17 Também eu responderei pela minha parte;

também eu declararei a minha opinião.

18 Porque estou cheio de palavras;

o meu espírito me constrange.

19 Eis que dentro de mim sou

como o mosto,

sem respiradouro,

prestes a arrebentar,

como odres novos.

20 Falarei, para que ache alívio;

abrirei os meus lábios,

e responderei.

21 Que não faça eu acepção de pessoas,

nem use de palavras lisonjeiras

com o homem!

22 Porque não sei usar de lisonjas;

em breve me levaria o meu Criador.

1 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel ő igaz vala önmaga előtt: 2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségéből. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél. 3 De felgerjedt haragja az ő három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot. 4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának ő nála. 5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az ő haragja. 6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet. 7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága! 8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki! 9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet. 10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet! 11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek. 12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikőtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt. 13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten győzheti meg őt és nem ember! 14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki. 15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belőlök a szó. 16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé. 17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet! 18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levő lélek. 19 Ímé, bensőm olyan, mint az új bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad. 20 Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek. 21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem; 22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtőm!