1 O meu espírito se vai consumindo,

os meus dias se vão apagando,

e só tenho perante mim a sepultura.

2 Deveras estou cercado de zombadores,

e os meus olhos contemplam as suas provocações.

3 Promete agora,

e dá-me um fiador

para contigo;

quem há que me dê a mão?

4 Porque aos seus corações encobriste o entendimento,

por isso não os exaltarás.

5 O que denuncia os seus amigos,

a fim de serem despojados,

também os olhos de seus filhos desfalecerão.

6 Porém a mim me pôs por um provérbio dos povos,

de modo que me tornei uma abominação

para eles.

7 Pelo que já se escureceram de mágoa os meus olhos,

e já todos os meus membros são

como a sombra.

8 Os retos pasmarão disto,

e o inocente se levantará

contra o hipócrita.

9 E o justo seguirá o seu caminho firmemente,

e o puro de mãos irá crescendo em força.

10 Mas, na verdade,

tornai todos vós e vinde;

porque sábio nenhum acharei

entre vós.

11 Os meus dias passaram,

e malograram os meus propósitos,

as aspirações do meu coração.

12 Trocaram a noite em dia;

a luz está perto do fim, por causa das trevas.

13 Se eu esperar,

a sepultura será a minha casa;

nas trevas estenderei a minha cama.

14 À corrupção clamo:

Tu és meu pai;

e aos vermes:

Vós sois minha mãe e minha irmã.

15 Onde, pois,

estaria agora a minha esperança?

Sim, a minha esperança,

quem a poderá ver?

16 As barras da sepultura descerão

quando juntamente no pó teremos descanso.

1 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt. 2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet? 3 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket. 4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. 5 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök. 6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. 7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. 8 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz. 9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. 10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. 11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. 12 Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. 13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. 14 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? 15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.