1 Assim, na verdade,

ó Jó, ouve as minhas razões,

e dá ouvidos a todas as minhas palavras.

2 Eis que já abri a minha boca;

já falou a minha língua debaixo do meu paladar.

3 As minhas razões provam a sinceridade do meu coração,

e os meus lábios proferem o puro saber.

4 O Espírito de Deus me fez;

e a inspiração do Todo-Poderoso me deu vida.

5 Se podes, responde-me,

põe em ordem as tuas razões diante de mim,

e apresenta-te.

6 Eis que vim de Deus,

como tu;

do barro também eu fui formado.

7 Eis que não te perturbará o meu terror,

nem será pesada

sobre ti a minha mão.

8 Na verdade tu falaste aos meus ouvidos;

e eu ouvi a voz das tuas palavras. Dizias:

9 Limpo estou, sem transgressão;

puro sou, e não tenho iniquidade.

10 Eis que procura pretexto

contra mim,

e me considera como seu inimigo.

11 Põe no tronco os meus pés,

e observa todas as minhas veredas.

12 Eis que nisso não tens razão;

eu te respondo;

porque maior é Deus do que o homem.

13 Por que razão contendes com ele,

sendo que não responde acerca de todos os seus feitos?

14 Antes Deus fala uma

e duas vezes;

porém ninguém atenta

para isso.

15 Em sonho ou em visão noturna,

quando cai sono profundo

sobre os homens,

e adormecem na cama.

16 Então o revela ao ouvido dos homens,

e lhes sela a sua instrução,

17 Para apartar o homem daquilo que faz,

e esconder do homem a soberba.

18 Para desviar a sua alma da cova,

e a sua vida de passar pela espada.

19 Também na sua cama é castigado

com dores;

e com incessante contenda nos seus ossos;

20 De modo que a sua vida abomina até o pão,

e a sua alma a comida apetitosa.

21 Desaparece a sua carne a olhos vistos,

e os seus ossos,

que não se viam,

agora aparecem.

22 E a sua alma se vai chegando à cova,

e a sua vida aos

que trazem a morte.

23 Se com ele, pois,

houver um mensageiro,

um intérprete, um

entre milhares,

para declarar ao homem a sua retidão,

24 Então terá misericórdia dele,

e lhe dirá:

Livra-o,

para que não desça à cova;

já achei resgate.

25 Sua carne se reverdecerá mais do que era na mocidade,

e tornará aos dias da sua juventude.

26 Deveras orará a Deus,

o qual se agradará dele,

e verá a sua face com júbilo,

e restituirá ao homem a sua justiça.

27 Olhará para os homens,

e se algum disser: Pequei,

e perverti o direito,

o que de nada me aproveitou.

28 Porém Deus livrou a minha alma de ir

para a cova,

e a minha vida verá a luz.

29 Eis que tudo isto é obra de Deus,

duas e três vezes

para com o homem,

30 Para desviar a sua alma da perdição,

e o iluminar

com a luz dos viventes.

31 Escuta, pois, ó Jó,

ouve-me;

cala-te, e eu falarei.

32 Se tens alguma coisa

que dizer,

responde-me;

fala, porque desejo justificar-te.

33 Se não, escuta-me tu; cala-te,

e ensinar-te-ei a sabedoria.

1 No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet! 2 Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már. 3 Igaz szívből származnak beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim. 4 Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet. 5 Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elő! 6 Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is. 7 Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad. 8 Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját: 9 Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem. 10 Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem! 11 Békóba veti lábaimat, és őrzi minden ösvényemet. 12 Ímé, ebben nincsen igazad – azt felelem néked – mert nagyobb az Isten az embernél! 13 Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt? 14 Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá! 15 Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek; 16 Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel. 17 Hogy eltérítse az embert a rossz cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől. 18 Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át. 19 Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával. 20 Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves ételétől. 21 Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek. 22 És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz. 23 Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét; 24 És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam! 25 Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait. 26 Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát. 27 Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem; 28 Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi. 29 Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel, 30 Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával. 31 Figyelj Jób, és hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én! 32 Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat. 33 Ha pedig nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!