1 Respondeu, porém, Jó, dizendo:

2 Ainda hoje a minha queixa está em amargura;

a minha mão pesa

sobre meu gemido.

3 Ah, se eu soubesse

onde o poderia achar!

Então me chegaria ao seu tribunal.

4 Exporia ante ele a minha causa,

e a minha boca encheria de argumentos.

5 Saberia as palavras

com que ele me responderia,

e entenderia o que me dissesse.

6 Porventura segundo a grandeza de seu poder contenderia comigo?

Não: ele antes me atenderia.

7 Ali o reto pleitearia com ele,

e eu me livraria

para sempre do meu Juiz.

8 Eis que se me adianto, ali não está;

se torno para trás, não o percebo.

9 Se opera à esquerda,

não o vejo;

se se encobre à direita,

não o diviso.

10 Porém ele sabe o meu caminho;

provando-me ele,

sairei como o ouro.

11 Nas suas pisadas os meus pés se afirmaram;

guardei o seu caminho,

e não me desviei dele.

12 Do preceito de seus lábios nunca me apartei,

e as palavras da sua boca guardei mais do que a minha porção.

13 Mas, se ele resolveu alguma coisa,

quem então o desviará?

O que a sua alma quiser,

isso fará.

14 Porque cumprirá o que está ordenado a meu respeito,

e muitas coisas

como estas ainda tem consigo.

15 Por isso me perturbo perante ele,

e quando isto considero,

temo-me dele.

16 Porque Deus macerou o meu coração,

e o Todo-Poderoso me perturbou.

17 Porquanto não fui desarraigado por causa das trevas,

e nem encobriu o meu rosto

com a escuridão.

1 Felele pedig Jób, és monda: 2 Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. 3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig. 4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel. 5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám. 6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám! 7 Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre! 8 Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre. 9 Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom. 10 De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany. 11 Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el. 12 Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát. 13 Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi. 14 Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála. 15 Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. 16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. 17 Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!