Hopa 37

1 "Nā konei anō wiri ana tōku ngākau,

maunu atu ana i tōna wāhi.

2 Āta whakarangona tōna reo e papā ana,

te pakūtanga hoki e puta mai ana i tōna māngai.

3 E whakatikaia atu ana e ia ki ngā wāhi katoa i raro i te rangi,

ko tōna uira hoki ki ngā pito o te whenua.

4 I muri iho ko te reo e hāmama ana;

papā ana te whatitiri o te reo o tōna nui;

e kore anō ērā e tauhikuhiku ina rangona tōna reo.

5 Ko tā te Atua whatitiri he reo whakamīharo;

nui atu āna mahi, e kore hoki e mōhiotia.

6 E kī ana hoki ia ki te hukarere, ‘Hei runga koe i te whenua’;

ki te ua pūnehunehu anō hoki, rāua ko te ua tā o tōna kaha;

7 hīritia ake e ia te ringa o ngā tāngata katoa;

kia mōhio ai ngā tāngata katoa nāna nei i hanga ki tāna mahi.

8 Haere ana ngā kīrehe ki ngā piringa

noho ana i ō rātou nohoanga.

9 Puta mai ana te tūpuhi i te whare o te tonga;

te mātao hoki i te hauraro.

10 Nā te manawa o te Atua i hōmai te huka;

ā, kūiti iho te whānuitanga o ngā wai.

11 Āe rā, e utaina ana e ia te kapua mātotoru ki te haukū;

tohatohaina ana e ia te kohu o tāna uira.

12 E whakakōpikopikoa ana anō ā tawhio noa, he mea hoki nā ōna whakaaro;

hei mea i ngā mea katoa e whakahaua atu ana e ia ki te mata o te ao.

13 E whakaputaina ana e ia hei whiu,

hei mea rānei mō tōna whenua, hei atawhai rānei.

14 "Kia whai taringa mai ki tēnei, e Hopa;

tū mārie, ka whakaaro ki ngā mea whakamīharo a te Atua.

15 E mōhio ana rānei koe ki tā te Atua whakahautanga ki a rātou i tāna,

i puta ai te mārama o tāna kapua?

16 E mōhio ana rānei koe ki ngā pāunatanga o ngā kapua,

ki ngā mahi whakamīharo a te tino o te mātauranga?

17 Ki ōu kākahu nei ka mahana,

ina whakamārietia e ia te whenua ki te hau tonga?

18 Ka taea rānei e koe te whakatakoto ngātahi me ia te rangi hei papatupu,

ānō he whakaata whakarewa?

19 "Whakaaturia mai ki a mātou tā mātou e kōrero ai ki a ia;

e kore hoki e tika i te pōuri tā mātou whakatakoto o te kōrero.

20 E kōrerotia rānei ki a ia kei te mea ahau ki te kōrero?

Kia hiahia rānei te tangata kia horomia ia?

21 Nā, ināianei e kore ngā tāngata e kite ana i te mārama

e wheriko mai nei i te rangi;

otiia ka tika atu te hau, ka whakawāteatia rātou.

22 E ahu mai ana i te hauraro te aho ānō he kōura;

kei te Atua te korōria whakawehi.

23 Ko te Kaha Rawa – e kore ia e taea te whakataki e tātou;

hira rawa tōna kaha;

ā, e kore ia e tūkino i tāna whakarite whakawā, i te nui o te tika.

24 Koia ka wehi ngā tāngata i a ia;

e kore ia e whai whakaaro ki te hunga ngākau mōhio."

Elihu beszédének befejezése: Isten felséges volta a zivatarban

1 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön! 2 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig. 3 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült. 4 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük. 5 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok. 6 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve. 7 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad. 8 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy. 9 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége. 10 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma. 11 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén. 12 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt. 13 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit. 14 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma? 15 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?16 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől? 17 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör? 18 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk. 19 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna! 20 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül. 21 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség. 22 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja. 23 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.