Hopa 6

Ka Whakautu a Hopa: He Tika Taku Amuamu

1 Nā, ka whakautu a Hopa, ka mea:

2 "Auē, me i āta pāunatia tōku mamae, me i huihuia,

me i whakairihia tōku aituā ki te pāuna!

3 Nā, ināianei taimaha ake i te onepū o te moana:

heoi he ohorere rawa āku kupu.

4 Kei roto hoki i ahau ngā pere a te Kaha Rawa,

inumia ake e tōku wairua tō rātou paihana;

rārangi tonu mai ngā whakawehi a te Atua hei hoariri mōku.

5 E tangi anō rānei te kāihe mohoao te mea kei te tarutaru ia?

E tangi anō rānei te kau i te mea e kai ana?

6 E taea rānei te kai, te mea kāhore nei ōna hā, ki te kāhore he tote?

He reka rānei te whakakahukahu o te hua manu?

7 Hore rawa tōku wairua e mea kia pā atu ki ēnā;

tō rātou rite ki ahau kei te kai whakarihariha.

8 "Auē, me i riro mai tāku i tono ai,

me i hōmai e te Atua tāku e tūmanako nei!

9 Me i pai hoki te Atua kia whakangaromia ahau,

kia tukua mai tōna ringa hei hātepe i ahau!

10 Pēnei kua ai anō he whakamārie mōku.

Āe, ka tino hari ahau ki te mamae, kāhore nei e tohu i ahau;

kīhai hoki ngā kupu a te Mea Tapu i hunā e ahau.

11 "He aha tōku kaha, e tatari ai ahau?

He aha hoki tōku mutunga, e whakamanawanui ai ahau?

12 He kaha kōhatu rānei tōku kaha?

He parāhi rānei ōku kikokiko?

13 Ehara rānei i te mea kāhore he āwhina mōku i roto i ahau,

ā, kua oti te ngoi te pei i roto i ahau?

14 "Ko te tangata e ngoikore ana te ngākau

kia puta mai te aroha o tōna hoa ki a ia,

ahakoa kua mahue i a ia te wehi i te Kaha Rawa.

15 He mahi tinihanga a ōku tēina, he pērā me tā te awa;

rere ana rātou ānō he waipuke awaawa,

16 kua mangu nei i te hukapapa,

ngaro ana te hukarere i roto.

17 I te wā e mahana ai, ka memeha atu;

i te weraweratanga, mōtī iho rātou i tō rātou wāhi.

18 Ka peka kē ngā tira e haere ana rā reira;

riro ana ki te kore, ā, ngaro iho.

19 Tirotirohia ana e ngā tira o Tema;

tāria atu ana e ngā tāngata haere o Hēpā.

20 Whakamā ana rātou mō rātou i whakamanawa atu ki reira;

te taenga ki aua awa, kanakana kau ana.

21 Nā, he kāhore noa iho koutou;

ka kite koutou i te mea whakamataku, ā, ka wehi.

22 I mea rānei ahau, ‘Hōmai ki ahau?

He hākari rānei māku e hōmai i ō koutou rawa’?

23 I mea rānei, ‘Whakaorangia ahau i te ringa o te hoariri’?

‘Hokona ahau i roto i te ringa o te kaitūkino’?

24 "Whakaakona ahau, ā, ka whakarongo puku ahau;

whakaaturia ki ahau te mea i hē ai ahau.

25 Anō te kaha o ngā kupu tika! Ko te aha ia te rīria ana e ā koutou kupu?

26 E mea ana rānei koutou kia rīria ngā kupu?

He hau kau nei hoki ngā kōrero a te tangata kua pau ōna whakaaro.

27 Āe rā, e mea ana koutou ki te maka rota mō ngā pani,

ki te mea i tō koutou hoa hei taonga hokohoko.

28 "Nā, whakaae mai, titiro mai ki ahau;

he pono hoki e kore ahau e kōrero teka ki tō koutou kanohi.

29 Tēnā rā, tahuri mai; kaua hoki te hē e waiho;

inā, tahuri mai, he tika hoki tāku take.

30 He hē koia kei tōku arero?

E kore rānei tōku hinengaro e mōhio ki ngā mea whanokē?"

Jób menti magát és panaszkodik barátainak keménysége miatt

1 Jób pedig felele, és monda: 2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! 3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. 4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. 5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett? 6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek? 7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér! 8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; 9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem! 10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. 11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?! 12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é? 13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?! 14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. 15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok. 16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög; 17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. 18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek. 19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek. 20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak. 21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. 22 Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? 23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? 24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem. 25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok? 26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! 27 Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?! 28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom? 29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. 30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?