1 Laimink, mano siela, Viešpatį! Viešpatie, mano Dieve, Tu esi labai didingas! Didybe ir garbe esi apsirengęs.
2 Tave supa šviesa kaip apsiaustas; ištiesei dangus kaip skraistę.
3 Virš vandenų surentei sau kambarius, debesis padarei savo vežimu, važiuoji ant vėjo sparnų.
4 Tu darai savo pasiuntinius kaip vėjus, savo tarnus kaip liepsnojančią ugnį.
5 Tu padėjai žemės pamatus, ir niekas jos nepajudins per amžius.
6 Vandenynais kaip drabužiu apdengei ją, kalnų viršūnes vandenys dengė.
7 Tau grūmojant, jie pabėgo, nuo Tavo griaustinio balso jie pasišalino.
8 Jie kyla į kalnus, leidžiasi į slėnius, į vietas, kurias jiems paskyrei.
9 Nustatei jiems ribą, kad neperžengtų jos ir nebeužlietų žemės.
10 Tu pasiuntei šaltinius į slėnius, tarp kalnų jie teka.
11 Iš jų miško žvėrys geria ir laukiniai asilai troškulį savo malšina.
12 Jų pakrantėse padangių paukščiai gyvena, medžių šakose jie čiulba.
13 Iš savo kambarių kalnus Tu laistai, Tavo rankų darbas gaivina žemę.
14 Tu išaugini žolę galvijams ir augalus, kad tarnautų žmogui, kad iš žemės jis maistą sau gautų
15 ir vyną, kuris linksmina žmogaus širdį. Veidai spindi nuo aliejaus, o duona stiprina žmonių širdis.
16 Viešpaties medžiai pasisotina, Libano kedrai, Jo pasodinti.
17 Paukščiai ten krauna lizdus, gandras kipariso viršūnėje sau namus pasidarė.
18 Aukšti kalnailaukinėms ožkoms, uolostriušiams prieglaudą teikia.
19 Jis sukūrė mėnulį laikui žymėti, saulė žino, kada nusileisti.
20 Tu siunti tamsą, ir ateina naktis, miško žvėrys sujunda.
21 Ima riaumoti jauni liūtai, grobio ieškodami, ir prašo Dievą sau maisto.
22 Kai pateka saulė, jie pasitraukia miegoti į savo lindynes.
23 Žmogus išeina į darbą ir darbuojasi ligi vakaro.
24 Viešpatie, kokia daugybė Tavo darbų! Juos išmintingai padarei, žemę pripildei savo turtų.
25 Štai didelė ir plati jūra. Ten knibžda be skaičiaus įvairaus dydžio gyvūnų.
26 Ten plaukioja laivai, Tavo sukurtas leviatanas vandeny žaidžia.
27 Jie visi iš Tavęs laukia, kad duotum jiems maisto reikiamu metu.
28 Tu duodi jiems, jie rankioja. Tu ištiesi savo ranką, jie pasisotina gausiai.
29 Tau paslėpus nuo jų veidą, jie išsigąsta. Tu atimi iš jų kvapą, ir jie miršta, dulkėmis virsta.
30 Atsiunti Tu savo dvasią, sukuri juos ir atnaujini žemės veidą.
31 Viešpaties šlovė pasiliks per amžius, džiaugsis Viešpats savo darbais.
32 Jis pažvelgia į žemę, ji sudreba; paliečia kalnus, ir jie rūksta.
33 Viešpačiui giedosiu, kol gyvensiu, giedosiu gyrių Dievui, kol gyvas būsiu.
34 Mano apmąstymai Jam patiks; aš džiaugsiuosi Viešpatyje.
35 Te nusidėjėliai dingsta iš žemės, tenebūna daugiau nedorėlių. Laimink, mano siela, Viešpatį! Girkite Viešpatį!
1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
5 Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
11 Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
13 A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld.
14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl,
15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.
16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai;
21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket.
22 Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek;
23 Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig.
24 Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
26 Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben.
28 Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
31 Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben;
32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
35 Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!