1 Garsiai šaukiausi Viešpaties, garsiu balsu maldavau Viešpatį.2 Išliejau priešais Jį savo skundą, sielvartą savo Jam atvėriau.3 Kai manyje nusilpo mano dvasia, Tu žinojai mano kelią. Mano kelyje slaptai jie padėjo spąstus.4 Apsidairęs aplinkui, mačiau, jog nėra nė vieno, kas mane pažintų. Neturėjau kur prisiglausti, niekam nerūpėjo mano gyvybė.5 Tavęs, Viešpatie, šaukiausi, sakydamas: "Tu esi mano priebėga, Tu mano dalis gyvųjų šalyje".6 Išgirsk mano šauksmą, nes esu labai suvargęs. Išgelbėk mane nuo persekiotojų, nes jie stipresni už mane.7 Iš kalėjimo mane išvaduok, kad girčiau Tavo vardą. Tada susiburs aplink mane teisieji, kai padarysi man gera.

1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.2 Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.3 Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,4 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.5 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.6 Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;7 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál! [ (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. ]