1 Aš sakiau: "Saugosiu savo kelius, kad nenusidėčiau liežuviu; pažabosiu savo burną, kol nedorėlis tebėra priešais mane".

2 Pasidariau visiškas nebylys, visko džiuginančio atsisakiau; mano skausmas pakilo,

3 įkaito širdis mano krūtinėje, bemąstant įsiliepsnojo; aš prabilau.

4 Viešpatie, leisk sužinoti mano pabaigą ir skaičių mano dienų, kad žinočiau, koks menkas aš esu.

5 Mano dienų tik sprindis, mano amžius kaip niekas Tavo akivaizdoje. Kaip kvapas yra žmogaus gyvenimas.

6 Kaip šešėlis vaikščioja žmogus, tuščiai stengiasi; krauna turtus ir nežino, kam jie atiteks.

7 Viešpatie, ko aš lauksiu? Mano viltis Tavyje.

8 Iš visų mano nusikaltimų išlaisvink mane. Nepadaryk manęs kvailojo pajuoka.

9 Pasidariau nebylys, neatveriu burnos, nes Tu tai padarei.

10 Atitrauk nuo manęs savo rūstybę. Nuo Tavo rankos smūgių aš nykstu.

11 Kai už kaltes baudi žmogų, suėdi kaip kandis, kas jam brangiausia. Žmogus­tik kvapas.

12 Viešpatie, išgirsk mano maldą, šauksmą mano išklausyk! Netylėk dėl mano ašarų! Aš esu tik svečias pas Tave, praeivis kaip visi mano tėvai.

13 Nugręžk nuo manęs savo žvilgsnį, kad atsigaučiau pirma, negu iškeliausiu ir pranyksiu.

1 Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.

2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.

3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

4 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:

5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.

7 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

8 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

9 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

12 Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.

13 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm. [ (Psalms 39:14) Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé! ]