1 Viešpatie, mano išgelbėjimo Dieve, dieną ir naktį šaukiau Tavo akivaizdoje.

2 Tepasiekia mano malda Tave! Išgirsk mano šauksmą!

3 Mano siela pilna skausmų ir mano gyvybė arti mirties.

4 Mane laiko tokiu, kuris nužengė į duobę, esu bejėgis žmogus.

5 Tarp mirusiųjų yra mano guolis, guliu kape kaip užmuštieji, kurių Tu nebeatsimeni, nes jie nuo Tavęs atskirti.

6 Tu įstūmei mane į giliausią duobę, į tamsą, į gelmes.

7 Mane slegia Tavo rūstybė, Tavo bangos ritasi per mane.

8 Tu atitolinai nuo manęs mano pažįstamus, jiems padarei mane bjaurų. Esu uždarytas ir negaliu išeiti.

9 Mano akys aptemo nuo vargo. Kasdien šaukiausi Tavęs, Viešpatie, tiesdamas į Tave rankas.

10 Ar parodysi stebuklus mirusiems? Ar mirusieji kelsis ir girs Tave?

11 Ar pasakojama apie Tavo malonę ir ištikimybę mirusiųjų karalystėje?

12 Ar žinomi Tavo stebuklai tamsoje ir Tavo teisumas užmiršimo šalyje?

13 Viešpatie, Tavęs aš šaukiuosi, mano malda kas rytą kyla į Tave.

14 Viešpatie, kodėl atstumi mane, slepi nuo manęs savo veidą?

15 Nuskurdęs ir pasiruošęs mirti esu nuo pat jaunystės, kenčiu Tavo siaubus, nežinau, ką daryti.

16 Tavo rūstybės įkarštis krinta ant manęs, naikina mane Tavo siaubai.

17 Jie visą laiką supa mane kaip vandenys ir skandina.

18 Tu atitolinai nuo manęs mielą bičiulį, mano pažįstami pamiršo mane.

1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklõmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.

2 Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente elõtted vagyok:

3 Jusson elõdbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!

4 Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.

5 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.

6 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikrõl többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtõl.

7 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.

8 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.

9 Elszakasztottad ismerõseimet tõlem, útálattá tettél elõttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.

10 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.

11 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.

12 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hûségedet a pusztulás helyén?

13 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?

14 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:

15 Miért vetsz el hát Uram engem, [és] rejted el orczádat én tõlem?

16 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.

17 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.

18 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. [ (Psalms 88:19) Elszakasztottál tõlem barátot és rokont; ismerõseim a - setétség. ]