Ao mestre de canto. Salmo de Davi

1 Ó Deus do meu louvor,

não te cales,

2 Pois a boca do ímpio

e a boca do enganador estão abertas contra mim.

Têm falado contra mim

com uma língua mentirosa.

3 Eles me cercaram com palavras odiosas,

e pelejaram contra mim sem causa.

4 Em recompensa

do meu amor são meus adversários;

mas eu faço oração.

5 E me deram mal pelo bem,

e ódio pelo meu amor.

6 Põe sobre ele um ímpio,

e Satanás esteja

à sua direita.

7 Quando for julgado, saia condenado;

e

a sua oração

se lhe torne em pecado.

8 Sejam poucos os seus dias,

e outro tome o seu ofício.

9 Sejam órfãos os seus filhos,

e viúva sua mulher.

10 Sejam vagabundos

e pedintes os seus filhos,

e busquem pão fora

dos seus lugares desolados.

11 Lance o credor mão

de tudo quanto tenha,

e despojem

os estranhos o seu trabalho.

12 Não haja ninguém

que se compadeça dele,

nem haja quem favoreça

os seus órfãos.

13 Desapareça a sua posteridade,

o seu nome seja apagado

na seguinte geração.

14 Esteja na memória

do Senhor a iniquidade

de seus pais,

e não se apague

o pecado de sua mãe.

15 Antes estejam sempre perante

o Senhor,

para que faça desaparecer

a sua memória da terra.

16 Porquanto não

se lembrou de fazer misericórdia;

antes perseguiu

ao homem aflito e ao necessitado,

para

que pudesse até matar

o quebrantado de coração.

17 Visto que amou a maldição,

ela lhe sobrevenha,

e assim como não desejou a bênção,

ela se afaste dele.

18 Assim como se vestiu de maldição,

como sua roupa,

assim penetre ela nas suas entranhas,

como água,

e em seus ossos como azeite.

19 Seja para ele como

a roupa que o cobre,

e como cinto

que o cinja sempre.

20 Seja este o galardão dos meus contrários,

da parte do Senhor,

e dos

que falam mal contra a minha alma.

21 Mas tu,

ó Deus o Senhor,

trata comigo por amor do teu nome,

porque

a tua misericórdia é boa, livra-me,

22 Pois estou aflito e necessitado,

e o meu coração

está ferido dentro de mim.

23 Vou-me como

a sombra que declina;

sou sacudido

como o gafanhoto.

24 De jejuar estão enfraquecidos

os meus joelhos,

e a minha carne emagrece.

25 E

ainda lhes sou opróbrio;

quando me contemplam,

movem as cabeças.

26 Ajuda-me,

ó Senhor meu Deus,

salva-me segundo a tua misericórdia.

27 Para que saibam

que esta é a tua mão,

e que tu, Senhor, o fizeste.

28 Amaldiçoem eles, mas abençoa tu;

quando

se levantarem fiquem confundidos;

e alegre-se

o teu servo.

29 Vistam-se os meus adversários de vergonha,

e cubram-se

com a sua própria confusão

como com uma capa.

30 Louvarei grandemente ao Senhor

com a minha boca;

louvá-lo-ei entre a multidão.

31 Pois se porá à direita do pobre,

para o livrar

dos que condenam a sua alma.

1 Az éneklőmesternek, Dávidé; zsoltár.

Én dicséretemnek Istene, ne hallgass! 2 Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem. 3 És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül. 4 Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom. 5 Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért. 6 Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő jobb keze felől. 7 Mikor törvénykezik, mint gonosz jőjjön ki; még az imádsága is bűnné legyen. 8 Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el. 9 Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé. 10 És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt. 11 Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét. 12 Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson iránta, és ne legyen, a ki könyörüljön az ő árváin! 13 Veszszen ki az ő maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök! 14 Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt, és anyjának bűne el ne töröltessék! 15 Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földről, 16 A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje. 17 Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle. 18 Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. 19 Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát. 20 Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre. 21 De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem! 22 Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem. 23 Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska. 24 Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől. 25 Sőt gyalázatossá lettem előttök; ha látnak engem, fejöket csóválják. 26 Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! 27 Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram! 28 Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád. 29 Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe! 30 Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem őt a sokaság közepette! 31 Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.