Oração do aflito que, desfalecido, derrama a sua queixa diante do Senhor

1 Senhor, ouve a minha oração,

e chegue a ti o meu clamor.

2 Não escondas de mim

o teu rosto no dia da minha angústia,

inclina para mim os teus ouvidos;

no dia

em que eu clamar, ouve-me depressa.

3 Porque os meus dias

se consomem como a fumaça,

e

os meus ossos ardem como lenha.

4 O meu coração está ferido

e seco como a erva,

por isso me esqueço

de comer o meu pão.

5 Por causa da voz

do meu gemido os meus ossos

se apegam à minha pele.

6 Sou semelhante ao pelicano no deserto;

sou como um mocho nas solidões.

7 Vigio,

sou como o pardal solitário

no telhado.

8 Os meus inimigos me afrontam todo

o dia;

os que se enfurecem contra

mim têm jurado contra mim.

9 Pois tenho comido cinza como pão,

e misturado

com lágrimas a minha bebida,

10 Por causa da tua ira

e da tua indignação,

pois tu me levantaste

e me arremessaste.

11 Os meus dias são como

a sombra que declina,

e como a erva me vou secando.

12 Mas tu, Senhor,

permanecerás para sempre,

a tua memória

de geração em geração.

13 Tu te levantarás e terás piedade de Sião;

pois

o tempo de te compadeceres dela,

o tempo determinado, já chegou.

14 Porque os teus servos têm prazer

nas suas pedras,

e se compadecem do seu pó.

15 Então os gentios temerão

o nome do Senhor,

e todos os reis

da terra a tua glória.

16 Quando o Senhor edificar a Sião,

aparecerá na sua glória.

17 Ele atenderá à oração do desamparado,

e

não desprezará a sua oração.

18 Isto se escreverá para

a geração futura;

e o povo que

se criar louvará ao Senhor.

19 Pois olhou desde o alto do seu santuário,

desde

os céus o Senhor contemplou a terra,

20 Para ouvir o gemido dos presos,

para soltar

os sentenciados à morte;

21 Para anunciarem o nome

do Senhor em Sião,

e o seu louvor em Jerusalém,

22 Quando os povos se ajuntarem,

e os reinos,

para servirem ao Senhor.

23 Abateu a minha força

no caminho;

abreviou os meus dias.

24 Dizia eu: Meu Deus,

não me leves no meio dos meus dias,

os teus anos são

por todas as gerações.

25 Desde a antiguidade fundaste a terra,

e

os céus são obra das tuas mãos.

26 Eles perecerão, mas tu permanecerás;

todos eles

se envelhecerão

como um vestido;

como roupa os mudarás,

e ficarão mudados.

27 Porém tu és o mesmo,

e os teus anos nunca terão fim.

28 Os filhos dos teus servos continuarão,

e

a sua semente ficará firmada perante ti.

1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. 2 Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! 3 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! 4 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök. 5 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem. 6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt. 7 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon. 8 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn. 9 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám. 10 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem, 11 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem. 12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam. 13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll. 14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. 15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik. 16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet; 17 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében. 18 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta. 19 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat. 20 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr. 21 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait. 22 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben. 23 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak. 24 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat. 25 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak. 26 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. 27 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. 28 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. 29 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.