Ao mestre de canto, Jedutum. Salmo de Asafe

1 Clamei a Deus com a minha voz,

a Deus levantei a minha voz,

e

ele inclinou para mim os ouvidos.

2 No dia

da minha angústia busquei ao Senhor;

a minha mão

se estendeu de noite,

e não cessava;

a minha

alma recusava ser consolada.

3 Lembrava-me de Deus, e me perturbei;

queixava-me,

e o meu espírito desfalecia. (Selá.)

4 Sustentaste os meus olhos acordados;

estou tão perturbado

que não posso falar.

5 Considerava os dias da antiguidade,

os anos

dos tempos antigos.

6 De noite chamei à lembrança o meu cântico;

meditei em meu coração, e o meu espírito esquadrinhou.

7 Rejeitará o Senhor

para sempre e

não tornará a ser favorável?

8 Cessou para sempre

a sua benignidade?

Acabou-se já a promessa

de geração em geração?

9 Esqueceu-se Deus de ter misericórdia?

Ou encerrou

ele

as suas misericórdias na sua ira?

(Selá.)

10 E eu disse:

Isto é enfermidade minha;

mas eu me lembrarei dos anos

da destra do Altíssimo.

11 Eu me lembrarei

das obras do Senhor;

certamente que eu me lembrarei

das tuas maravilhas da antiguidade.

12 Meditarei também em todas

as tuas obras,

e falarei dos teus feitos.

13 O teu caminho,

ó Deus, está no santuário.

Quem é Deus tão grande

como o nosso Deus?

14 Tu és o Deus

que fazes maravilhas;

tu fizeste notória

a tua força entre os povos.

15 Com o teu braço remiste o teu povo,

os filhos

de Jacó e de José. (Selá.)

16 As águas te viram, ó Deus,

as águas te viram, e tremeram;

os abismos também se abalaram.

17 As nuvens lançaram água,

os céus deram um som;

as

tuas flechas correram

de uma para outra parte.

18 A voz

do teu trovão estava no céu;

os relâmpagos iluminaram o mundo;

a terra

se abalou e tremeu.

19 O teu caminho é no mar,

e

as tuas veredas nas águas grandes,

e os teus passos

não são conhecidos.

20 Guiaste o teu povo,

como a um rebanho, pela mão de Moisés e de Arão.

1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. 2 Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám. 3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. 4 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. 5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. 6 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. 7 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem: 8 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? 9 Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre? 10 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela. 11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott. 12 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; 13 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. 14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? 15 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat. 16 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela. 17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának. 18 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak. 19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld. 20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. 21 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.